2015. november 26., csütörtök

Csokis-diós karamella



Egy egyszerű csokitortát szerettem volna feldobni, valamilyen új ízzel. Először grillázsra gondoltam, majd karamellre, végül jött az ötlet , hogy csokival is kombinálhatnék.

Recept: 

25 dkg kristálycukor
2 dl sűrű tejszín (az enyém házi volt)
10 dkg pirított darált dió
20 dkg tejcsoki feldarabolva
pici só

A cukrot halványra karamellizáljuk , megvárjuk amíg teljesen elolvad . Hozzáöntjük a tejszínt-VIGYÁZAT HIRTELEN GŐZ FOG FELCSAPNI- , sót, majd addig rotyogtatjuk, míg golyóvá nem áll össze. Vagyis egy hideg pohár vízbe teszünk a forró karamellből , amit aztán a kezünkkel megpróbálunk golyóvá  formálni. Ha ez sikerül, akkor kész. 

- Bonyolultnak hangzik, de nem az . Nálam a cukor olvasztás max 5 perc volt és a tejszín után is csak pár percig rotyogott. -

Levesszük a tűzről. Hozzáadjuk diót és a csokidarabokat. Elkeverjük, majd egy szilikon lapra, kiolajozott tepsire.... (olyanra amin nem ragad le) elmorzsálva kirakjuk. Amikor kihűlt lehet vele díszíteni a sütiket, tortákat. 

- Önmagában is nagyon finom. Amikor még nem hűlt ki teljesen, de már kézzel formázható, lehet belőle golyókat készíteni, amit ha kihűlt csokiba mártva, szórócukorral díszíthetünk.-



2014. október 5., vasárnap

Briós





Tudtátok, hogy a briósnak két fajtája van? Nekem erről fogalmam sem volt. Már régen készítettem kalácsot, így gondoltam most briós formában csinálom. A neten találtam formázási módot, ekkor jöttem rá, hogy létezik a sima és a fonott briós is. Ezen az oldalon megtaláljátok a formázást és ha jól tudom egy élesztős recept is van előtte, amit én még meg sem néztem ,mert csak a formázás érdekelt BRIÓS FORMÁZÁSA



Hozzávalók:

50 dkg finomliszt
15 dkg graham liszt
2 egész házi tojás
2,5 dkg élesztő
1 ek zsír (nálam mangalica)
4 ek cukor
1 cs vaniliás cukor
1 kk só
langyos tej(kb 3-4 dl, liszt függő)
1 citrom reszelt héja
tetejére cukor és darált dió
1 tojás a tészta megkenéséhez


Az élesztőt 1 dl tejben pici cukorral és liszttel felfuttatjuk, majd a többi hozzávalóval lágy, rugalmas de nem ragacsos tésztává gyúrjuk. Meleg helyen duplájára kelesztjük. A tésztát újra összegyúrjuk és 12 vagy 16 gombócra osztjuk, ki mekkora brióst szeretne. A gombócokat kis cipókká formázzuk, majd ismét kelesztjük 15-20 percig. Ezután brióst formázunk belőle, ki milyet szeretne.


Megkenjük tojással, a tetejét megszórjuk diós cukorral és ismét kelesztjük a tepsiben 20-30 percet.
Előmelegített sütőben légkeverésnél 160 fokon kb 30 percig, légkeverés nélkül alsó felső sütésnél 180-190 fokon kb 30 percig sütjük. Amikor már szép piros biztos jó, de tűpróbával is ellenőrizhetjük.

Amint látjátok, a sima briósom inkább torony mint briós :) de azért ez sem veszett kárba , gyorsan elfogyott.



2014. szeptember 14., vasárnap

Egyszerű körtés kukoricamálé glutén mentesen


          Már régen készítettem málét, de mivel egy glutén érzékeny ismerősünk érkezett gondoltam gyorsan összedobok egyet. Na de milyet is mert az alaprecept amit hallottam és meg is csináltam régen, elkallódott. Sebaj, rávettem magam, hogy szó szerint megcsinálok két receptet próbára. Akik már ismertek tudjátok, hogy ezt nekem elég nehéz megállni, hisz nem bírom ki, hogy ne variáljak valamit. 
     Szóval megcsináltam, az egyik kő kemény lett a másik kanalazós. Soha többet, ilyen recepteket . Arra emlékeztem, hogy a régi recept nem volt bonyolult, kevés alapanyaggal és gyorsan készült, na meg liszt nélkül. Körülnéztem a neten és a legtöbb bonyolult , lisztes variáció. 
      Na akkor próba szerencse saját kútfőből, ez sikerült.


Hozzávalók:
2 l tej
40 dkg kukoricaliszt
8 ek cukor
25 dkg margarin
csipet só
2 nagy körte kockára vágva, csipet fahéjjal megszórva
kicsi olaj és rizsliszt a tepsihez(kb 30x25-ös)


Tudom, tudom, ahogy látjátok cukrot is teszek bele. Sok helyen olvastam, hogy a kukoricát érlelik előző nap és akkor édes lesz és nem kell bele cukor. Mivel ez nekem még nem sikerült , így maradok a cukornál, de lehet édesítővel mézzel is helyettesíteni, ki mit szeret.

1,5 l tejet feltesszük a cukorral, sóval forralni. Kiolajozzuk a tepsit , megszórjuk liszttel is , hogy ne ragadjon. A sütőt előmelegítjük 200 fokra, alsó felső sütés, légkeverésnél elég 180 fok. Amikor már kezd forrni a tej, beledobjuk a margarint is , hogy elolvadjon. A maradék tejben csomómentesre keverjük a kukoricalisztet és a forró tejhez öntjük. Folyamatos keverés mellett megvárjuk, míg besűrűsödik, ilyenkor érdemes a hőfokon csökkenteni nehogy ránk csapódjon a fortyogó málé. 
    A forró málét elterítjük a tepsiben, rászórjuk a körtét, amit kicsit bele is nyomkodunk, majd betoljuk a sütőbe és szép pirosra megsütjük. Úgy 30-40 perc, kinek milyen a sütője. Amikor elhűlt, kockára vágjuk és tálaljuk. 

Végeredményben ez egy kukoricás tejkrém sütve, egy szerű , gyors és nem utolsó sorban glutén mentes. Bármilyen gyümölccsel variálva is készíthető. 

2014. szeptember 12., péntek

Fahéjas kelt palacsinta lenmagliszttel





Már régen nem jártam erre. Receptek, képek vannak, csak az a fránya idő , na az mindig kevés. Mostanában elkezdtem használni az őrölt lenmagot (pelyhet vagy lisztet, vagy én darálok). Sósba , édesbe, mindenfélébe teszek. Sokkal könnyebben emészthetőek az ételek, nem ülik meg annyira a gyomrot. Aki viszont idegenkedik tőle az nyugodtan tegyen helyette lisztet, úgy is működik a recept.


Hozzávalók:

40 dkg finomliszt
3 házi tojás
1 ek étolaj
2,5 dkg élesztő
2 ek cukor
2 ek őrölt lenmag (pehely vagy liszt)
1 ek őrölt fahéj
csipet só
tej

Az élesztőt 1 ek liszttel 2 dl langyos tejben felfuttatjuk. Közben felverjük a tojásokat , de csak annyira hogy kezdjen kicsit habosodni, mint a rántott hús panírozásánál, annyira elég. Mehet hozzá a cukor, só, fahéj, olaj ,őrölt lenmag és a felfutott élesztő . Elkeverjük és felváltva beletesszük a maradék lisztet és annyi tejet hogy sűrűn folyós masszát kapjunk. Letakarva hagyjuk kelni (20-30 perc). Amikor már kezd hólyagosodni , vagyis buborékokat látunk a tészta tetején kezdhetjük sütni. Olajozott serpenyőben tegyünk egy próba adagot. Ha szépen feljön és puha , könnyű tésztát kapunk, akkor süthetjük tovább, viszont ha sűrű a kisült palacsinta akkor még keleszteni kell. 
Házi eperlekvárral kínáljuk.

2014. február 7., péntek

Zabpelyhes-tökmagolajos kenyér jénaiban



Az első kenyerem amit jénaiban sütöttem. Limaránál láttam, tanultam először, de még nem vettem rá magam, hogy kipróbáljam. Sokkal lazább lett a szerkezete, mint az eddig sütött barna kenyereim, a héja viszont vékonyabb lett.
Ismét a zabpehelyhez nyúltam, ez viszont kicsit más mint a többi , fehérebb a színe és nagyobb is, de szerintem bármelyikkel sikerül.

Hozzávalók:
15 dkg zabpehely
4 ev teljes kiőrlésű rozsliszt
5 dkg élesztő
1 ek só
1 tk cukor
2 ek tökmagolaj
kb 60 dkg kenyérliszt
langyos víz


Először is a zabpelyhet, cukrot és az élesztő felét felöntjük annyi langyos vízzel hogy ellepje.Amikor jól megdagadt- ebben az esetben a zabpehely(sárga csomagolású Lidlis) 15 perc alatt szívta fel a vizet-beletesszük a rozslisztet és hagyjuk érni a kovászt, 3-4 óra, de egy éjszakát is elvisel :). Fogjuk a többi hozzávalót és jó kis rugalmas tésztát gyúrunk. Én már nem tettem bele vizet, mert éppen felvette a liszt mennyiségét. Duplájára kelesztjük , majd jól átgyúrjuk és formázzuk. Mint kiderült én is a Limara féle formázást használom, amire saját magamtól jöttem rá, ő szépen megmutatja nektek részletesen, így nem írom le. Sütőpapírral bélelt jénaiban(4 l-es) kelesztem 30 percet lefedve, ezután bevágom és hagyom még egy kicsit kelni , amíg felmelegítem a sütőt max, hőfokra ,ez esetben 250 fok.



 Mielőtt betennénk a sütőbe bespricceljük vízzel a kenyeret, vagy bevizezzük a jénai tetejét.
Na ekkor jön a leskelődés vajon mit csinál? Hát ez elindult , de nagyon, úgyhogy 10 perc után le kellett vennem a tetejét mert hozzáért. Fél óra múlva levettem a hőfokot 220-ra és még 30 percet sütöttem.
Amikor megsült még forrón lekentem vízzel és ahogy hűlt el kezdett cserepesedni , nem nagyon, de cserepes lett :)
és rugalmas:



Szóval tanulság a következő sütéshez: vagy vegyek nagyobb jénait a sütéshez vagy kevesebb tésztát tegyek a jénaiba.

2014. február 6., csütörtök

Részeges hájas tészta



Rengetegféle hájas recept van itt is ott is , gondoltam megpróbálok egyet magamtól. Ebből is abból is szemezgetve készült el ez a recept. Nagyon jó réteges tésztát kapunk. Ja és miért is részeges? Elsősorban, mert sós rúd készült belőle és bárhogy is sütöttem sikeresen eldőltek. Nem csodálom, hiszen a tésztájában jó kis házi pálinka van. Igen , alkohol van benne, meg ecet is és amikor kisül nem is lehet érezni. Kicsit zsírosnak tűnik, de ettől lesz szép réteges. A háj mennyiségén lehet csökkenteni , így csökken a zsírtartalma is. Ez most sósnak készült, de lekvárral is finom lehet, sőt krémes lapnak is kiváló.

Hozzávalók: 
1 kg finomliszt
40 dkg darált háj
2 tojás
4 ek tejföl
4 ek házi pálinka
4 ek 10%-os ecet
4 tk só
víz

A hájon kívül minden hozzávalót összegyúrunk lágy tésztának. Puhának kell lennie; leváljon a kezünkről és ne ragadjon. Kinyújtjuk  téglalap alakúra, majd megkenjük a háj felével. Jöhet a hajtogatás. Ki ki ahogy szokta, aki meg nem ismeri rengetegféle módszer van már a neten lehet abból szemezgetni. Vagy kérdezzük meg a nagyitól, anyutól, szomszédtól..... Én most éppen úgy készítettem, hogy a tészta feléhez behajtottam jobbról-balról, majd fentről le a kétharmadáig és lentről fel az egészre. Ezután pihent, hát hogy mennyit? ( kb 1 óra, de lehet elég neki fél is) ki tudja közben mást csináltam :), a lényeg hogy úgyis érezzük hogy mikor engedi a tészta , hogy dolgozzunk vele. Ezután ismét nyújtás , a maradék háj rákenése és hajtogatás. Végül még egyszer hajtogattam, összesen 3 hajtás kell , akkor biztos réteges lesz.


     
  Na ez az alaptészta , ezt kell kinyújtani amennyire csak tudjuk és vagy sósnak, vagy édesnek  220 fokon előmelegített sütőben pirosra sütni.
Amint látjátok nem kell megijedni ha eldőlnek , hiszen ez részeges hájas :)



2014. február 4., kedd

Rusztikus zabpelyhes magvas kenyér


Mostanában zabpehely a sláger itthon. Mindenbe azt rakok. Nekem nagyon bejött. Így jött az ötlet, hogy kipróbálom kenyérbe is milyen lehet. Ebben a változatban nagyon jó , elálló kenyeret kapunk, ami nem szárad ki több nap után sem. Pirítva a kedvencem. :)

Hozzávalók:
25 dkg zabpehely
5 dkg mag, ebben az esetben fele fel tökmag és napraforgómag
4 tk só
1 tk méz
5 dkg élesztő
8 dl víz
4 ek teljes kiőrlésű rozsliszt
kb 70 dkg kenyérliszt



Ebből a mennyiségből egy jó nagy kenyér lesz , így ha valaki kisebbet szeretne csökkentse a mennyiségeket. 
Szóval, a zabpelyhet és a magvakat pirítsuk meg és főzzük meg  7 dl vízzel, majd hagyjuk langyosra hűlni.
1 dl vízzel felfuttatjuk az élesztőt. A kihűlt zabbal és a maradék hozzávalókkal összedolgozzuk a tésztánkat, míg le nem válik a dagasztótálunkról. Letakarjuk és meleg helyen duplájára kelesztjük. Ezután újra átgyúrjuk, majd hagyjuk ismét pihenni, hogy a tészta ismét engedje hogy formázzuk, ez kb 15-20 perc. Amikor már enged, formára igazítjuk. Ez nálam úgy történik, hogy kicsit lelapigatom a kezemmel és feltekerem  mint a palacsintát. Ezt a műveletet többször is el lehet végezni. Bevagdossuk a tetejét. Egy sütőpapírral bélelt püspökkenyér formába teszem kelni. Előmelegítjük a sütőt 250 fokon , úgy hogy egy hőálló tálkába vizet is teszünk a sütőbe, majd amikor szépen megkelt a kenyerünk , kivesszük a sütőből a vizet és betoljuk helyére a kenyeret. 30 percig 250 fokon, utána még 30 percig 200 fokon pirosra sütjük.